Ma 2024. április 19. péntek, Emma napja van. - Holnap Konrád, Tivadar napja lesz.

Naptár

REZNÁK ERZSÉBET

Érettségi éve: 1975 nappali tagozat a osztály

Történész, a ceglédi Kossuth Múzeum igazgatója (2007-2022)

Reznák Erzsébet Cegléden született. Tanulmányait Cegléden, Szombathelyen és a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen végezte.

1980-ban került a Kossuth Múzeumba, ahol népművelő-történészként kezdett dolgozni. Eredményes munkája elismeréseként 2007-ben kinevezték a múzeum igazgatójának.

Kiemelt kutatási területe Kossuth Lajos élete, tevékenysége, a Kossuth-kultusz helyi és egyetemes jelensége, valamint a 19-20. századi ceglédi helytörténet.

A Turini Százas Küldöttség Múzeumbaráti Kör a ceglédi Kossuth-kultusz hagyományának egyik őrzője, amelynek titkári feladatait is ellátja. Ez az egyesület az egész országban példa nélküli hagyomány.

Munkája nyomán 2014-ben a Kossuth hagyomány helyi ápolása felkerült az UNESCO Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékére. A néphagyományokhoz kötődő elemek mellett a Kossuth-kultusz az első városi jellegű hagyomány, ami bejegyzésre került.

A Múzeumbaráti Körön kívül, a Cegléd Barátainak Körének is tagja.

Napi elfoglaltsága mellett, komoly tudományos kutatómunkát is végez. Eddig, mintegy tíz kötete jelent meg nyomtatásban. A legutóbbi, "Cegléd Város Díszpolgárai" 2018-ban.

Sokat foglalkozik helytörténettel, a közelmúlt eseményeivel is. Munkásságával hozzá járult ahhoz, hogy az egykori ceglédi hadifogolytábor területét, 2016-ban "történelmi emlékhellyé" nyilvánítsák.

2019-ben, a gondozásában jelent meg a "Ceglédi füzetek" negyvennegyedik kiadványa.

Évente számos előadást tart belföldön, külföldön, többek között Pozsonyban és az erdélyi testvérvárosokban. Nagy szeretettel és hozzáértéssel mutatja be - a látogatók nagy örömére - a múzeum tárlatait, ahol foglalkozásokat is tart iskolásoknak. Városunkban előadások, emlékbeszédek, kiállítás megnyitók fűződnek nevéhez.

Munkásságának eddigi legmagasabb elismerései: Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje (2002); Gubody Díj (2002), Pest Megye Önkormányzata Tudományos Díja (2004) Pest Megyéért Emlékérem (2014).

Elhivatott, eredményes és kivételesen magas színvonalú példaértékű közművelődési tevékenysége és a város érdekében tett lelkiismeretes munkájának elismeréseként ítélte oda - a Ceglédi Városvédő és Szépítő Egyesület javaslatára - a Képviselő-testület "Cegléd Város Kultúrájáért" elismerő oklevél kitüntetést (2020).

Megjelent: https://www.cegled.hu/index.php?t=varos/kozmuvelodesert-dijasok

A Panoráma lapjain is hírt adtunk arról, hogy [2014.] szeptember 19-én a Kossuth-kultusz ceglédi hagyománya felkerült az Unesco Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe. Az erről szóló iratot a ceglédi delegációt képviselő Reznák Erzsébet, múzeumigazgató vette át.

Mit jelent pontosan a Szellemi Kulturális Örökség Nemzeti Jegyzékébe való felkerülés és hogyan sikerült ezt elérni?

Az talán ismertebb, hogy épületek, tájak felkerülnek a világörökség részeként egy jegyzékre. Ehhez hasonlót alkotott az Unesco is, csak ez a szellemi örökséggel kapcsolatos, és az egyes nemzetekre rábízta, hogy a saját kulturális örökségeit vegye jegyzékbe. Azokat, amelyekről azt gondolja egy nemzet, hogy élő hagyományt jelentenek. 2008-ban elsőként került fel a magyar jegyzékre a busó járás. Tulajdonképpen jelentkezési alapon lehet ide felkerülni, mi pedig 2012-ben terjesztettük föl először a Kossuth kultusz ceglédi hagyománya nevű – ahogy ők mondják – elemet. A mi a Kossuth Múzeumot jelenti, hiszen egy hagyomány, bármennyire is élő, valakiknek éltetnie kell. Hozzánk tartozik még a Múzeumbaráti Kör. A Turini Százas Küldöttség Múzeumbaráti Kör jogelődje 1877-ben alakult és igazán olyan közösség, amely az Unesco feltételeinek is megfelel. A felterjesztést én fogalmaztam meg és először ugyan nem fogadták el, de azt mondták, hogy van esélyünk. Azt mondták, kicsit furcsán hangzik, meg van benne egy személynév is, aki ráadásul politikus, ezért nehéz beilleszteni a többi hagyomány közé, mint például a kalocsai hímzés, a halasi csipke vagy a karcagi birkapörkölt.

Végül aztán újra nekiveselkedtünk, és idén – hosszas vita után –végül nagy többséggel jóváhagyták és elfogadták. Az lehet ennek a vitának és hezitálásnak az oka, hogy egész eddig inkább a paraszti kultúrához köthető néphagyományok kerültek erre a listára. A Kossuth-kultusz pedig egy városi jelenség. Tulajdonképpen mi vagyunk az első városi hagyomány, akik fölkerülhettünk és az erről szóló megerősítő nyilatkozatot éppen Kossuth születésnapján vehettem át. Azt gondolom, hogy ez egy komoly megtiszteltetés, ami egyfajta nyilvánosságot jelent, amelyet az Unesco garantál, nekünk viszont komoly kötelezettséget is jelent. Meg kellett jelölni azt a közösséget, amelyik élteti ezt a hagyományt. Ez nálunk elsősorban a Turini Százas Küldöttség Múzeumbaráti Kör, és minden olyan ember, aki ehhez a közösséghez tartozónak vallja magát. Én az éltető közösséghez még odaírtam, hogy Cegléd városa, mert arra gondoltam, hogy a három közül valamelyik túl fog élni még néhány száz évet.

Hogy lehet egy szellemi, kulturális elemről bizonyítani, hogy létezik?

Nagyon nehéz, mert az épített örökséget meg tudom mutatni, hiszen ott van egy bizonyíték, egy épület, de nehéz megmutatni, hogy mi a Kossuth-kultusz Cegléden. Amit persze szintén meg lehet mutatni emléktáblákkal, szobrokkal, de hát egy hagyományt illusztrálni nem könnyű. Én azt látom, hogy ez valóban élő dolog. Ide a múzeumba eljönnek március 15-én az óvodások, eljárnak rendszeresen az iskolások. A gimnázium például egy egész napos foglalkozást tartott itt a névadó napjáról. Engem kis túlzással naponta kérdésekkel ostromolnak, hogy mondjam el Kossuthról ezt vagy azt, ide bekerülnek a vele kapcsolatos hírek, róla szóló tanulmányok. Nyilván, ha most kimegyek az utcára és megkérek egy járókelőt, hogy tartson előadást a ceglédi Kossuth-kultuszról, lehet, hogy zavarba jön és nem fog tudni összefüggően beszélni, de mindenki tudja, hogy „valami van”. Nemrég egy távoli ismerőssel beszélgettem, aki azt kérdezte, hogy Kossuth máshogy is kötődik-e a városhoz, mint a ’48-as beszéd? Tehát ezt ő is tudta, pedig fiatal ember és nem Cegléden lakik. Kossuth mindenben létezik, emléktárgyaktól elkezdve, neveztek el róla növényt, kitüntetést, utcákat, tereket. És hát elég, ha az ember végiggondolja a Kossuth emlékhelyeket, sehol máshol nincs annyi, mint itt Cegléden: a Pozsonyi erkély, Kossuth-szobor, emléktábla a Kossuth téren, emléktábla a Pesti út 6. számú ház falán, egy másik emléktábla a népfölkelők emlékére, itt a múzeumban a Turini Százas Küldöttség emléktáblája, a református templom mellett a Turini Százas Küldöttség emlékoszlopa, a gimnáziumban a névadó tiszteletére egy emléktábla, a Kossuth-fa, Kossuth Lajos utca és Kossuth tér. Ehhez jönnek még az intézmények: a múzeum, a művelődési ház, a gimnázium, a szálloda és étterem. Ez már olyan mennyiség, ami átcsap minőségbe. A Kossuth Napok is egy modern változata a hagyományőrzésnek. Évtizedek óta valamilyen formában ehhez a naphoz kötődik a városi ünnep, ami most a legnagyobb városi ünnep. Azt hiszem, ez az Unesco döntésének is a lényege, hogy valamilyen formában valakik mindig ápolták a hagyományt. De volt már Cegléden Kossuth szónokverseny, a gimnáziumban legalább harminc éve él a Kossuth vetélkedő, amit Gőz Sándor kezdett el. De mondok egy másik példát. Józsa Julianna, Juló néni, aki egyike a turini százak leszármazottjainak, azt a feladatot örökölte, hogy Kossuth halála évfordulóján a ceglédi nőknek meg kell koszorúzniuk a Kossuth-szobrot. Aztán ez rám hagyományozódott. Juló néni már három éve elment, de a szobrot azóta is megkoszorúzzuk. Nagyon sok apró történetből áll ez össze. Én próbáltam ezeket összegyűjteni, de nehéz, mert annyira szerteágazó. Még vásári kikiáltáskor is használták Cegléden Kossuth nevét. Ezt nem hivatalból írják elő, nem képviselőtestületi határozat döntött róla, hanem egyszerűen jönnek emberek, akik ezt továbbfolytatják.

Azt hiszem elég meggyőzően sikerült bemutatni, hogy a Kossuth-kultusz valóban élő hagyomány Cegléden. De egy ilyen ünnepi alkalom arra is készteti az embert, hogy

visszatekintsen, összegezzen. Honnan indultál, hogyan jutottál el idáig?

Jó tanáraim voltak általános és középiskolában, sőt a főiskolán is. A Budai úti általános iskolába jártam, és Török Mihály volt a történelem tanárom, akire nagyon jó szívvel emlékezem, határozottan állítom, hogy ő indított el ezen a pályán. Köszönöm neki. Nagyon szigorú és nagyon jó tanár volt. A gimnáziumban Sudár Magdolna tanított rövid ideig, rengeteg forrást elemeztünk. A történelemben ez nagyon fontos. Azt mondta, hogy olvasd el és mondd el, mi van odaírva. És ez az embert gondolkodásra készteti. Aztán Tűri Béla is tanított egy ideig, a szombathelyi főiskolán pedig dr. Simon Péternek hívták a meghatározó tanáromat. Az ő kutatási területe volt 1848-49. Akkoriban jelent meg rengeteg új forrás. És én még azt tanultam történelem órán, hogy mindig a forrást olvassuk el, ne azt, amit róla írnak. Történelem szakot végeztem, s a reformkor, 1848, a XIX. század valahogy központi kérdés volt a történelem tanításában.

Mikor alakult ki benned az érdeklődés Kossuth iránt?

A szombathelyi főiskolán tanultam, ahol érthető módon szinte kizárólag dunántúliakkal voltam összezárva, akik számára az Alföld nem létezett, akik számára Széchenyi volt a meghatározó egyéniség. Magánbeszélgetéseink során rájöttem, hogy ők nem ismerik sem az Alföldet, sem Kossuth Lajost. Sokan közülük előbb jártak Bécsben, mint Cegléden vagy Nyíregyházán. És ez arra sarkallt, hogy érveljek amellett, hogy miért is szép az Alföld, beszéljek nekik arról, ki is Kossuth.

Te hogyan kapcsolódtál be a Kossuth-kultusz ápolásába?

Nyilván benne van a Kossuth Múzeum abban, hogy a Kossuth-kultusz ilyen erős. A Kossuth Múzeum azért ápolja ezt a hagyományt, mert létezik. Én tulajdonképpen általános iskolás koromban hallottam arról először történelem órán, hogy Cegléd Kossuth városa, és ez akkor úgy megragadt a fejemben. 1980 januárja óta dolgozom a múzeumban. Már akkor is volt itt egy állandó kiállítás Kossuthról, jöttek gyerekek, öregek, és akkor az én feladatom lett, hogy tárlatvezetést tartsak nekik. Én pedig azt tapasztaltam, hogy bizony van olyan kérdés, amire nem tudok válaszolni, és ezt nagyon szégyelltem. Így kezdődött, hogy el kezdtem utána olvasni. Kossuth életének vannak olyan részletei, vannak olyan évtizedei, amelyek kevésbé ismertek. 1994-ben – Kossuth halálának a 100-ik évfordulója volt – magánszorgalomból írtam egy könyvet, egy kronológiát Kossuth Lajos 92 éve címmel, ami meg is jelent a Ceglédi Füzetek sorozatban, s legnagyobb döbbenetemre elfogyott. Így lassan, ahogy az ember utánanéz ennek a szerintem zseniális politikusnak, meg ennek a zseniális kornak, akkor ez lenyűgözi. Sokszor szoktam arra hivatkozni, hogy Kossuthnak sok ellensége, sok barátja és rajongója volt, de volt egy pillanat, amikor a legnagyobb ellensége is, ma már szokatlan imádattal beszélt róla. Hát akkor csak tudott valamit ez az ember. De azért én tudom persze, hogy ő is gyarló ember volt, de így még érdekesebb. Azt tapasztalom az ide látogató idősebb emberektől, hogy ők azt a Kossuthot ismerik, aki itt áll a Szabadság téren és megközelíthetetlen. Volt Kossuthnak egy emigráns társa, akivel együtt menekültek 1849-ben, s volt alkalma közelről is látni Kossuthot, ő leírta, hogy bizony élete válságos pillanataiban Kossuth sem mindig úgy viselkedett, ahogy azt ő maga elvárta volna saját magától. De azért, ha az egész életét nézem, az mégiscsak egy különleges embert mutat be.

Van aki azt mondja, hogy amit te Kossuthról nem tudsz, azt nem is érdemes tudni. Létezik Magyarországon olyan ember, aki többet tud, mint te?

Minden bizonnyal többen is vannak, de mindenekelőtt Katona Tamást említeném, aki sajnos már nincs köztünk. Ő honosította meg azt a fajta emberközeli történelem tanítást, hogy ne a háborúkról, hadvezérekről szóljon csupán a történelem. A XIX. század történelme és Kossuth személye kiválóan alkalmas ennek megvalósítására.

Az interjút Volter Etelka igazgatóhelyettes készítette.

« Vissza az előző oldalra