Ma 2024. április 25. csütörtök, Márk napja van. - Holnap Ervin napja lesz.

Naptár

MÁRKUS ARTUR DR.

matematika-fizika-kémia

1943-1977

undefined 1913-ban Budapesten született.
A nagy hírű Madách Gimnázium elvégzése utána a Pázmány Péter Tudomány Egyetem mennyiségtan-természettan szakán tanult tovább. 1936-ban szerzett középiskolai tanári oklevelet, majd 1937-ben doktori címet. Szegeden kezdte pedagógusi pályafutását. Kollégiumban volt nevelőtanár, majd 1943 szeptemberében került a ceglédi Kossuth Gimnáziumba. 1949-ben a matematika-fizika szak mellé a kémia szakot is elvégezte.

1941-ben kötött házasságot Miklósi Ilonával, aki a ceglédi gimnáziumban végzett, majd 1945-től nyugdíjba vonulásáig itt tanított.

Jól beszélt németül. Zenei műveltsége lényegesen magasabb volt kollégáinál. Ezért idekerülése után fő szakjai mellett vezette az iskola zenekarát, és tanítványaiból egyházi énekkart is szervezett. A következő évtizedekben elsősorban kémiát tanított, de előfordult, hogy a német nyelv tanításába is belesegített.

1952 júniusától 1957 augusztusáig az iskola igazgatóhelyetteseként dolgozott.

1977.október 1. nyugdíjba vonult, de az iskolától haláláig nem vált el.
1989.szeptember 28-án az iskola 85. születésnapja alkalmából felköszöntötte.
1999.január 8-án hunyt el.
1999.január 13-án, a Kálvária temetőben helyezték örök nyugalomba.

A temetésén Gőz Sándor gimnáziumi tanár mondott búcsúbeszédet

Megint elment valaki közülünk iskolánk nagy családjából. Most nem ereje teljében lévő fiatal, hanem egy a legendás régiek közül. Itt hagyott bennünket kedves kollégánk, Márkus Artúr tanár úr, akit mindenki csak Artúr bácsinak szólított.
undefined Kálvária temető. Fotó: Volter Etelka (2022)
GPS-koordináta: 47.174578; 19.809579 Néhány hete még együtt ünnepeltük százéves iskolánkat a kopjafaállításkor. Kopjafát állítottunk a kertben, hogy iskolánk elhunyt tanárainak és diákjainak emlékoszlopa ott legyen karnyújtásnyira az ablakunk alatt. És most ez a kopjafa már rád is kell, hogy emlékeztessen.

Szomorúan láttuk, amint a gyógyíthatatlan betegség egyre jobban fogyasztja erődet, görbíti hátadat, lassítja lépteidet. De te az utolsó napokig bejöttél hozzánk, és váltottál velünk néhány barátságos szót az időjárás furcsaságairól, vagy éppen családunk felől érdeklődtél.

Csodáltuk életerődet, mellyel elfogadtad a magányt feleséged elvesztése után. Csodáltunk azt az örök frissességet, érdeklődést, mellyel szemlélted a körülötted zajlóvilágot. Nyugdíjas éveidben nem vonultál vissza, nem törtél meg, hanem mindig megtaláltad azt az elfoglaltságot, amely elűzi az unalmat, enyhíti a fájdalmat, feledteti a gondot. Hosszú éveken át abban lelted gyönyörűségedet, hogy sokat utaztál. Nem saját autóddal, mert ilyenre sohasem vágytál. Hanem hagyományos módon, vonattal. Az elmaradhatatlan aktatáskával a kezedben bejártad az ország szinte minden jelentősebb városát. Régebben a távolaikat, majd erőd, egészséged fogytával csak a közelieket. Visszatértedkor örömmel számoltál be élményeidről, a látottakról, a szép parkokról, az új lakónegyedekről, és arra biztattál bennünket, hogy szervezzünk diákjainkkal mi is kirándulásokat az általad javasolt helyekre. Sokszor igénybe vettük segítségedet, mert pl. a vasúti vagy busz menetrendet nálad jobban senki nem ismerte.

Egészen különleges érdeklődést tanúsítottál a meteorológia iránt. Mindennapi elfoglaltságod volt a hőmérséklet és a légnyomás mérése, a rádió által közölt meteorológiai adatok feljegyzése. Tudtam, nemcsak azért csinálod, mert érdekel, hanem mert a jelentések hallgatása, a megfigyelések rendszert visznek életedbe, ami nélkül nem tudsz élni.

Minden újat megértettél, ha kellett, alkalmazkodtál hozzá, de legjobban felháborodni akkor láttalak, mikor eltörölték a rádióban a 2 órás részletes időjárás-jelentést. Megzavarták napirended, megzavarták a rendszert, ami szerint életet élted.

Az a pedagógus voltál, akire valóban ráillik az az elkoptatott mondás, hogy második otthona volt az iskola. Szeretted ezt az iskolát. Ha más hasznosat már nem tudtál tenni, akkor a naplóvezetésben segítetted az osztályfőnököket. Ünnepek vagy szünetek idején a naplóba beírni a te előjogod volt évtizedek óta. Gyönyörűen kalligrafált betűid most hiányoztak először. A karácsonyi szünetet már nem tudtad beírni. A betegség kórházba parancsolt.

Márkus tanár urat és feleségét, Ili nénit diákként ismertem meg. Artúr bácsi kémiát és fizikát tanított nekünk. Csendes, halk szavú, rendkívül türelmes és kissé zárkózott tanár volt. De aki hasonló csendességgel és figyelemmel közeledett felé, azt szívesen fogadta beszélgetőtársául. Nem csak kémia óráira emlékszem, hanem az általa szervezett nagy évfolyam kirándulásokra, a nagy gyárlátogatásokra. Mert aktív tanárként mindig törekedett arra, hogy az elméleti tudást a gyakorlati ismeretekkel is összekapcsolja.

1976-ban kollégaként találkoztunk. Nagy tudású és rendkívül intelligens pedagógust és embert ismerem meg benne, aki éppúgy jártas volt a természettudományokban, mint a zene világában. Rendkívül ritka és általam nagyra becsült erénye volt, hogy egész hosszú életében kitartott hite, világnézeti meggyőződése mellett, de azt nem akarta senkire ráerőltetni. Nem pályázott különös babérokra, de fegyelmezett magatartása, pontossága példamutató volt tanárainknak éppúgy, mint diákjainak.

Tisztelt Artúr bácsi, tisztelt kollégánk!

Köszönjük neked, amit erődhöz mérten iskolánkért tettél, amit értünk tettél. Köszönjük kedvességedet, jóságodat. Köszönöm, hogy megtiszteltél barátságoddal, köszönöm a sok emlékezetes beszélgetést.

Köszönjük a sorsnak, hogy az iskola kertjébe nemrég ültetett platánfa gyökerére, mint a legidősebb tanár, még te is tehettél néhány éltető rögöt.

Ígérjük, gondozzuk ezt a fát! Törzsét, ágait minden tavasszal átjárják majd az élet nedvei fiatal, zöld lombot hajt, hirdetve az élet és tudás örök megújulását a te tiszteletedre és emlékedre is. Búcsúzom tőled kollégáid, és öreg diákok és a mai diákok nevében is, akik ismertek és tiszteltek téged.

Nyugodj békében!

Megjelent: A ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium Értesítője az 1998/1999-as tanévről. Cegléd, 1999.

Dr. Márkus Artúr halálhíre

OSZTÁLYFŐNÖK ÚRNAK tisztelettel jelentem…nem készültem – erre. Pedig az Ön óráira mindig „feleletkész” mentem. Nem csupán szorgalomból, hanem intelmét követve, amelyet a gimnázium kapujában mondott el nekem, amint szorongva léptem be az első napokban. „Félsz ettől a nagy épülettől? A várostól? A világtól? Félned csak a saját lelkiismeretedtől kell. De ha jó és becsületes vagy minden dologban, embernek, Istennek és belső bírádnak tetsző leszel.” Tanár Úr, most mégis készületlen vagyok. Mit tudnék mondani – ebben a helyzetben? Erre nem tanított… Mert ami már állandóan előttem volt, a nagy tudásforrás, az Ön életműve – az mást mutatott: hogy végtelen létű az időben az, aki nemzedékek öröklődött és örökítő sejtjeibe ágyazta szellemét, lelkét és hitét; hogy mindenütt jelenlévő a térben az, akinek templomok, dómok, katedrálisok Isten-őrzött falai fogadták szavait. Akkor most mit feleljek az Ön kérdőjelbe görnyedt testének elcsöndesülésében, Tanár Úr? Vagy hozzam mindjárt az ellenőrző könyvemet, amelybe intőt fog írni, mert nem értem most a lényeget? Azt, hogy – csak – ennyi történt: dr. Márkus Artúr nyugalmazott gimnáziumi tanár életének 86. évében felsőbb, égi iskolába helyeztetett át, hogy közelebbről hallja és magasabbról hirdesse mindenségtudó atyamesterének, Istennek tanításait.

Koltói Ádám

Elhangzott a Cegléd Városi Televízió 1999. január 11-i adásában és megjelent: Ceglédi Kék Újság. 2. sz. 1999. január 13. 5. p.

« Vissza az előző oldalra