Ma 2026. augusztus 12. szerda, Klára napja van. - Holnap Ipoly napja lesz.
   

Naptár
Ke Sz Cs Sz Va
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31            

CSERHÁTI TAMÁS

történelem-földrajz

2014-

« Vissza az előző oldalra

 

Cegléden 1989. június 2-án született. 2007-ben a Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium érettségizett, osztályfőnöke Kozma Sándor volt. Egyetemi tanulmányait az ELTE-n folytatta. 2010-ben történelem szakos bölcsész végzettséget, majd 2013-ban történelem – földrajz szakos tanári MA diplomát szerzett. A BME-n folytatott közoktatási vezetői tanulmányait 2026-ban fejezte be.

Az egyetem elvégzése után a Dózsa György Kollégium nevelőtanára volt, de tanított a Patkós Irma Alapítványi Művészeti Iskolában, óraadóként pedig a Szent Kereszt Katolikus Általános Iskolában és az Unghváry László Kereskedelmi és Vendéglátóipari Iskolában is.

2014 és 2016 között részmunkaidőben, majd 2016-tól teljes állásban a gimnázium tanára. Mindkét szaktárgyát tanította, 2018 és 2022 között osztályfőnöki feladatot is ellátott.

Határozatlan idejű kinevezését 2021-ben kapta. 2022-től kezdve az iskolai SZMSZ szerinti, II. számú igazgatóhelyettes. Ebben a minőségében készíti az éves munkaterv eseménynaptárát, vezeti a tanári továbbképzések nyilvántartását, szervezi a felvételi vizsgákat, a belső vizsgákat, a hit- és erkölcstanoktatást, az iskolai pályaorientációt és számos egyéb eseményt.

  

Forrás:

Kürti György - Mezeiné Kónya Terézia: 125 tanév írásban és képekben : A Ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium története. Cegléd.2026.

« Vissza az előző oldalra
A lap 0.013 másodperc alatt készült el. | Copyright 2026 Ceglédinfo, design by © Ceglédinfo
A látogatók száma 2015.02.16-tól: 7440601 | Ebben a hónapban: 46084 | Ma: 2912 | jelenleg: 6 | Statisztika